A Budapest-Bamako Rally amatőr és profi autóversenyzők nagy kalandtúrája. A verseny, mely karitatív célokat is szolgál, 2006-ban startolt először. A "fapados Dakar"-t az idén január 25. és február 10. között rendezték meg. Egyaránt próbára tette a versenyzők technikai tudását, tájékozódási és túlélési képességeit is. Budapesttől Bissauig közel 9.000 km-t teljesítettek a versenyzők - a verseny és a túra kategóriában nagyjából azonos útvonalon.
Verseny a körülményekkel
A Budapest-Bamako túra kategóriájában nincs tényleges verseny. Az indulóknak "csupán" a távolságot és az extrém körülményeket kellett legyőzniük - gyakorlatilag segítség nélkül teljesíteni a távot. Nem volt asszisztencia, sem egyéb segítség, sem tolmács. Az út Afrikai szakaszán sok helyen internetkapcsolat, és térerő sem volt, így még a kapcsolattartás is nehézségekbe ütközött. A székely versenyzők néhány napra "el is tűntek".
162 csapat indult, közülük 83-an értek célba.
Bonyodalmak a cél után
Azt gondolnánk, a célba érés nem csak a verseny sikeres teljesítését, hanem a kaland végét is jelentette a versenyzők számára. Bissau-Guinea kormánya ígéretével ellentétben nem látta vendégül a befutókat. A versenyzőktől beszedték a forgalmi engedélyeket. Másnap reggel egy ideig nem engedték ki a szállodából a versenyzőket, később mindenkit egy katonai repülőtérre irányítottak. Ott hosszas várakozás után sikerült átadni egy adományautót Dabó Malem ezredesnek. A kormányzati tisztviselők is szerettek volna maguknak "adományt", ezért először ők válogattak azok közül az autók közül, melyeket tulajdonosaik nem akartak hazahozni, hanem ott helyben szerették volna eladni őket. A versenyzőktől már a szálloda parkolójában is autókat koboztak el és voltak, akiket meg is támadtak.
Budapest-Bamako 2014
Még lehet nevezni a 2014-es Bamako-ra. Érdemes tudni, hogy akik "roncsautóval" vágnak neki a távnak, azok nevezési díj nélkül indulhatnak. 30 évnél öregebb, két kerék meghajtású autók, mentők, tűzoltók, Velorexek, Ladák, Trabantok és hasonló típusok indulása esetén csak e-mailben kell jelezni a részvételi szándékot és az autó állapotát.